VIII. UTE Nemzetközi Labdarúgó Torna Budapest 2016. március 26-27 című gallériából ízelítő
Dátum: 2026 július 26. (vasárnap) | Anna, Anikó
Igazi rangadót játszott U18-as csapatunk szombaton, hiszen az első fogadta harmadik helyezettet. Egy győzelem esetné még jobban el tudtunk volna lépni az üldözőktől. A mérkőzésen készült képeket IDE kattintva tudja megtekinteni!
UTE U18–Győri ETO FC 1–1 (0–1)
U18, alsóház, 7. forduló
Bánka Kristóf Sportközpont, műfű
UTE: Tajti – Ferkel, Koval, Madarász (Schmid – 46.), Drengubák – Gere, Tóth, Nyilas (Lakatos – 20.), Deli – Oláh (Skripek – 73.), Ludovico
Győr: Dukát – Farkas, Bolla, Garas, Nyíregyházky – Szalai, Hajmási, Sandal, Kálmán (Végh – 76.) – Böcskey, Takács
Gólszerzők: Tóth (63.) ill. Böcskey (24.)
Sárga lap: Hajmási (59.), Dukát (90+1.)
Bár már az első percben veszélyeztettük az ellenfél kapuját, a továbbiakban inkább a küzdelem dominált a pályán. A 18. percben Tóth előtt adódott lehetőség, de lövését a gólvonal előtt blokkolták a védők. Egy perccel később egy vendég szögletet követően 8 méterről fejeltek a kapunk mellé. A 20, percben Kálmán fejesét védte Tajti, majd négy percre rá megszerezte a vezetést a Győr. Egy jobboldali szabadrúgást Böcskey 8 méterről fejelt a kapunkba (0-1). A hátralevő időben tovább gyűrték egymást a csapatok, de nem változott az eredmény, így egygólos vendég előnnyel mentek pihenni a játékosok.

A második félidőt sokkal aktívabban kezdtük. a 47. percben Koval 23 méteres lövése ment kapu fölé. A 61. percben kétszer is betalálhattunk volna Dukát kapujába. AZ első lehetőség egy jobb elfutás után adódott Schmid előtt, de négy méterről eladott lövését szögletre tolta a kapus. A pontrúgás után Koval fejelt 10 méterről, de a labda elkerülte a kaput. A 64. percben sikerült az egyenlítés. Deli futott el a jobb oldalon, majd a középen érkező Tóthnak passzolt, aki cselezett egyet, majd a hálóba lőtt (1-1). A gól meghozta mindkét csapat kedvét a focihoz. A hátralevő időben egyre-másra alakítottak ki helyzeteket a csapatok, de hol a kapusok, hol a védők hárítottak, így maradt az 1-1-es végeredmény.
Szalay Attila: „Úgy érzem, reális az egy pont mindkét csapat számára. Sajnos előrefelé nagyon pontatlanul játszottunk, így azért kicsit nehéz lett volna még gólokat szerezni. Fontos lesz a jövőben, hogy ezeket a lehetőségeket jobban ki tudjuk használni. Ettől függetlenül megyünk tovább, dolgozunk becsülettel. A játékosoknak meg kell tanulni fejben elviselni a sikert, hiszen az öt mérkőzésből négyet nyertünk és csak most játszottunk döntetlent. Ennek értelmébe vezetjük az alsóházat. Kívánom, hogy mihamarabb meg tudjuk ezt lépni.”
VIII. UTE Nemzetközi Labdarúgó Torna Budapest 2016. március 26-27 című gallériából ízelítő
UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41