Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

Pontszerzés a Ferencváros elleni rangadón

U18 szakosztály 2014-11-09 Megtekintések száma: 2783

Az U18-as mérkőzésen készült képeket ITT, az U16-oson készülteket pedig ITT tudja megtekinteni!

UTE U18–FTC U18 0–0
U18, 13. forduló

Bánka Kristóf Sportközpont

UTE: Tajti – Ferkel, Koval, Madarász, Drengubák – Tóth T., Nyilas (Bogdán – 64.), Tóth M. (Novák – 79.), Gere – Nagy H. (Skripek – 64.), Schmid (Oláh – 72.)
Vezetőedző: Szalay Attila

FTC: Szűcs – Szedlacsek, Kutai, Göblyös, Nagy G. – Orlik, Miklósvári, Gera, Kürti (Mudroch – 86.) – Simon-Balla, Hegedűs
Vezetőedző: Dukon Béla

Gólszerző:
Sárga lap:
Koval (58.) ill. Gera (81.)

Nem mondhatjuk, hogy szemkápráztató játékkal nyűgözték le a játékosok a kilátogató szurkolókat, hiszen az első kapura-lövésre egészen a 17. percig kellett várni, ekkor Tóth Milán próbálkozott, de a labda elkerülte a kaput. Ezután megélénkült a találkozó és a vendégek átvették az irányítást. Egymás után három nagy lehetőséget is kidolgoztak, de Gera lövése centikkel elkerülte a kaput, később Tajti öklözött ki egy beadást az érkező csatár elől, majd egy újabb távoli lövés a védők lábáról szögletre pattant. A 29. percben ismét Tóth Milán próbálkozott, de lövése ismét csak kapu fölé ment.

Ezután mi kezdeményeztünk többet, két-három ígéretes lehetőséget is sikerült kidolgoznunk, de a befejezéseknél nem koncentráltunk eléggé, így ezek is kimaradtak. A 35. percben Schmid távoli kísérletét blokkolták a védők. A 43. percben következett a félidő legnagyobb helyzete, egy előrevágott labdát Tóth Milán tartott meg az ellenfél 16-osának területén, majd befordult vele és a mellette felfutó Nagy Hunornak passzolt, aki hat méterről telibe lőtte a bal kapufát.  Egy perccel később Schmid 16 méteres lövését védte a vendég hálóőr, így az első félidőben nem született gól.

A második játékrész egy-egy nagy helyzettel kezdődött mindkét oldalon. A 48. percben a fradi próbálkozhatott először, de Tajti nagyszerűen húzta le a beadást, majd azonnal indította óth Milánt, aki lefutotta a védőjét, majd egy az egyben vitte a 16-os vonaláig kifutó kapusra a labdát. Sajnos lövés helyett cselezett, ami kicsit hosszú lett, így a védők is visszaértek, így ebből a lehetőségből sem született gól. Az 55. percben egy jobb szögletet követően Koval fejelhetett négy méterről, de Szűcs Lajos! nagyot védett a kapuban.

Ellenfelünk a mérkőzés ezen szakaszában nem jutott el a kapunkig, inkább távoli lövésekkel próbálkoztak, de Tajtinak nem okoztak gondot ezek a lehetőségek. A 76. percben majdnem öngól szerzett az egyik ferencvárosi védő. Egy beadásba nagyon rosszul ért bele, de a labda centikkel a kapu mellett hagyta el a játékteret. A 85. percben újabb ziccer maradt ki nálunk. Egy szögletet követően négy méterről a kapu fölé rúgtuk a labdát. A kirúgást követően három az egyben indult ellenfelünk a kapunk irányába, ám rossz irányba cselezett a csatár, így a lefújást követően maradt a gólnélküli 0-0.

Szalay Attila: „Egy küzdelmes mérkőzést játszottunk a Ferencváros ellen. A helyzetkihasználásunk akadozott a mai mérkőzésen, gondolok itt a kapufára, Milán egy az egyére. Úgy gondolom, ha egy kicsit jobban odafigyelünk a végjátékban, akkor megnyerhettük volna a találkozót. Gratulálok a fiuknak és jó pár fiatalnak is – köztük Schmid Áronnak –, akik fiatal korunk ellenére nagyon éretten és harcosan játszottak. Megyünk tovább a megkezdett úton.

UTE U16–FTC U16 1–6 (1-3)
U16, 13. forduló
Duna Cipő-pálya

UTE: Bartók (Böszörményi – 46.) – Barbara (Zsinka – 52.), Györe, Bihami, Balog (Szentiványi – 44.) – Hámor, Bűkös, Balázs (Aygür – 46.), Kiss – Pula (Nagy D. – 14.), Nagy Á.
Vezetőedző: Gál Csaba

FTC: Varga (Kandó – 50.) – Györkő (Molnár T. – 60.), Dénesi, Schmidtka, Molnár K. (Buzás – 60.) – Csala, Al-Hussein (Seregy – 60.), Szakály, Eisrich – Gelencsér, Németh
Vezetőedző: Fekete Tivadar

Gólszerzők: Györe (41.) ill. Dénesi (14.), Szakály (22.), Gelencsér (24.), Csala (48.), Aygür (60 – öngól), Eisrich (83.)
Sárga lap:
Kiss B. (70.), Bűkős (81.) ill. Schmidtka (89.)

Vezetőedzőnk kisebb sérülés és betegség miatt öt alapemberére nem számíthatott a mérkőzésen, így egy eléggé felforgatott csapattal álltunk ki a találkozóra. Sajnos ez meglátszott a játékunkon is, hiszen ellenfelünk egyre-másra dolgozta ki a helyzeteit és vagy kapusunknak, Bartók Dánielnek, vagy a védőinknek köszönhetően az első tíz percet megúsztuk kapott gól nélkül. A 14. percben egy érdekes esetet követően Pula Gergő maradt lent a gyepen egy belépőt követően, ám a fradi kapott szabadrúgást. Sajnos Gergőt mentővel kellett kórházba szállítani, innen is mielőbbi gyógyulást kívánunk neki.

És ezt a helyzetet már kihasználta a zöld-fehér együttes és megszerezték a vezetést, amit még két gyors gól követett, így hamar háromgólos előnyre tettek szert. Az első félidő utolsó öt percét nagyon megnyomtuk, ekkor a kapu elé szögeztük a Ferencvárost és egy jobboldali beadást követően Györe négy védővel körülvéve tizenegy méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (1-3), így kétgólos hátrányban mehettünk a szünetre.

A második játékrész totális ferencvárosi fölényt hozott, szinte csak elvétve tudtuk megtartani a labdát és lehetőséghez jutni. Ellenfelünk kihasználva a helyzetet még három gólt szerzett, így 6-1-re megnyerte a találkozót.

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41